Kárhozottak találkája - alternatív befejezés [avagy az eredeti]

Ahogy leszedtem néhány dokumentumot az előző laptopomról, megtaláltam rajta a Kárhozottak találkájának az első befejezését, ami végül nem jelent meg a Merengőn, hanem a második, lényegesen kedvesebb verzió.

Arra gondoltam, ha  már rátaláltam erre, akkor megosztom, hátha valakit érdekelnek az ilyen, "mi lett volna, ha..." típusú irományok, szóval íme az eredeti befejezés. Egy-két dolgot átírtam benne, de próbáltam a lehető legkevesebbet hozzányúlni. 

Dolgozom egyébként egy-két irományon jelenleg is, de sajnos nem tudok pontos időpontot mondani, mikor lehet valami újat olvasni tőlem. Mindenesetre pakolok majd fel infókat a blogra, de e-mailben is bármikor el lehet érni.

Kárhozottak találkája - Első befejezés [POV: Rhydian Deakin]

Anthony mindnyájunkat meghívott az esküvőre. Daniel a Párizsban szerzett új sérüléseire és Alois lelkiállapotára hivatkozva kettőjük nevében kihátrált ebből fényűző tortúrából. Lysander sem akart menni, ennek ellenére felajánlotta, hogy ha látni szeretném Haydent még egyszer, akkor elkísér. Sosem hittem volna, hogy egy nap a bátyám lesz a legfőbb támaszom. Nem állt szándékomban kihasználni a jóindulatát, és kellemetlen helyzetbe kényszeríteni, de egyedül képtelen lennék visszatérni abba a városba.

A német vámpírkirály egyik berlini rezidenciájában szálltunk meg. Lysander vissza akart térni Alexander Rhode elhagyatott villájába, de már az is túl sok volt számára, hogy kívülről megpillantotta az épületet. Odabenn pedig még több nehézséggel kellene szembenéznie. A gyilkosság helyszíne valószínűleg változatlanul feldúlt, mocskos és véres. Sokféle rémtörténetet hallottam Alexander haláláról, és ha mindennek csak a fele is igaz, még nekem is megterhelő lenne eltüntetni a nyomokat, nemhogy Lysandernek. Így is komoly nehézségei akadtak az alvással, rajtam kívül pedig legfeljebb Daniellel volt hajlandó beszélni. A győzelem a Tanács előtt egyikünknek sem azt hozta, amit vártunk. Beauchene még mindig él és menekül, a szerelmem pedig hamarosan hozzámegy valaki máshoz.

Hosszasan próbáltam haragudni Haydenre. Engem védelmezett a döntésével, azért vált ismét, önként Anthony rabszolgájává, hogy kaphassak egy második esélyt. Ezzel együtt viszont mindkettőnket megfosztott attól a második esélytől, amire vágytunk. A visszatérésemkor elbíztam magam, fel sem merült bennem, hogy ha újra egymásra találunk, akkor bármi vagy bárki elválaszthat minket. Hayden a nap minden percében hiányzott, az álomszerű jövőkép szertefoszlott. Anthony erejével nem versenyezhettem, a leginkább reális célom pedig az lehetne, hogy igyekszem mélyen eltemetni az érzéseimet, és továbblépni, hogy Hayden áldozata ne legyen hiábavaló.

Századszorra is elolvastam a meghívót. A papír összegyűrődött, néhol elszakadt a rengeteg fogdosástól. Az esküvő két nap múlva lesz, Lysanderrel holnap este terveztünk indulni. Anthony nagyvonalúan felajánlotta, hogy biztosít nekünk szobát a flancos kastélyában, amit a bátyám a lehető legudvariasabban visszautasított, hiába sugdostam neki jobbnál jobb válaszokat erre a hihetetlen pofátlanságra. Nem sokkal később Elia Aggi is felvetette, hogy szívesen fogad minket, és mivel ő vezette a Beauchene utáni nyomozást, Lysander vonakodva ugyan, de lemondott a hotelről, amit kinézett nekünk. A Tanács legidősebb tagja már a gyűlésen nagy érdeklődést mutatott irántam, azóta is minden lehetőséget megragadott, hogy felvegye velem a kapcsolatot, rengetegszer próbált elcsalni Milánóba. Néhányszor eljátszottam már a gondolattal, hogy igent mondok neki. Talán jót tenne egy kis szabadság ebből az őrületből, viszont még nem jött el az ideje. Ha mostanság utaznék el, semmi sem változna, csak egy másik helyszínen keseregnék Hayden miatt.

Abban reménykedtem, hogy az esküvő segít majd lezárni az életemnek ezt a fejezetét. Ha végignézem, ahogy Hayden visszatér Anthonyhoz, akihez a vámpírtársadalom szerint mindig is tartozott, akkor könnyebben elengedem.

Ledobtam a gyűrött meghívót az ágyamra, magamhoz vettem egy doboz cigit, elszívjak néhány szálat, míg teszek egy kört a kertben, ám mikor megláttam Lysandert a nappaliban, elvetettem az ötletet. A bátyám az egyik karosszékben ült, rettentő kimerültnek tűnt, az arca pedig még mindig nedvesen fénylett. Amint felfogta, hogy őt bámulom, a pulóvere ujjával újra megkísérelte letörölni a könnyeit, de nem sokat segített vele.

– Aludnod kellene egy kicsit – mondtam, mire megvonta a vállát.

– Próbáltam. – A hangja rekedtes volt, remegett. – Gyűlölöm ezt a tehetetlenséget. A Tanács hibát követ el azzal, hogy kizár a nyomozásból. Én… mihez kezdjek? Úgy érzem, elárulom Alexandert azzal, hogy csak ülök itt és várom az eredményeket.

– Elérted, hogy Beauchene-t elítéljék – feleltem, és leültem vele szemben. – Alexander biztosan nagyon büszke lenne arra, ahogyan helytálltál. Még Hayden is elismerően beszélt rólad, pedig tudod, hogy ő nem osztogatja valami gyakran a dicséreteket.

– Olyan közel voltam hozzá, hogy levágjam annak a rohadéknak a fejét – suttogta. – Várom, hogy elkapják, és kivégezzék. Eddig azt hittem, ettől majd jobb lesz. Tudod, hogy megnyugszom, ha kiderül az igazság, és Beauchene bűnhődik… de ettől én nem kapom vissza Alexandert. Nem változik meg a múlt.

Lysander álmaiban gyakran megjelent a gyilkosság napja. Az utóbbi időben mellette voltam az ilyen alkalmakkor, igyekeztem megnyugtatni, vigasztalni. Nem mertem rákérdezni, hogy mi is történt pontosan Alexanderrel, mi lett végül a testével, a bátyám pedig még közel sem volt olyan állapotban, hogy magától erről beszéljen.

– Te mindent megtettél – szorítottam meg a karját.

– Még nem. Amikor már hajlandó voltam hallgatni rá, az egyik legfontosabb szabály, amit Alexander tanított nekem, hogy vérkötelék nemcsak hatalom, hanem felelősség is. Vigyázunk egymásra, bármi történjék. – A szemembe nézett. – Nem hagyjuk hátra Haydent.

– Szerinted megmenthetjük? Sikerülhet? Anthony erősebb, mint valaha, nem akarom, hogy Haydennek baja essen.

– Fogalmam sincs, hogyan, de kiszabadítjuk őt. Ígérem.

Elszorult a torkom. Utoljára talán előző életemben, tízéves koromban öleltem meg a Lysandert, furcsa volt újra megtenni, de valahogyan ki kellett fejeznem a hálámat. A szavak egyszerűen megrekedtek valahol, és egyébként sem lettek volna eléggé kifejezőek. Lysander óvatosan, bizonytalanul a hátamra tette a kezét. A tudat, hogy valaki mellettem áll ebben a küzdelemben, irracionális adagnyi reménnyel töltött el.

*

Az esküvő éjjelén Eliával együtt utaztunk a kastélyhoz. A férfi Franciaországba érkezésem pillanatától kezdve folyton kedveskedni próbált, ajándékokkal halmozott el, zavartalanul flörtölt velem. Szörnyen kínos helyzetbe hozott, alig vártam, hogy megszabaduljak tőle. Lysander igyekezett diszkréten kiröhögni. Az ő jókedve is csak addig tartott, míg meg nem érkeztünk az esküvő helyszínére.

Anthony kastélya még hatalmasabb volt, mint amire számítottam, és tagadhatatlanul az egyik legszebb épület, amit valaha láttam. Illett Haydenhez a környezet; vámpírkirályhoz és leendő tanácstaghoz méltó. Alig vártam, hogy találkozhassak vele. Már az sem érdekelt, hogy a ceremónia alatt darabokra törik a szívem, csak a közelében akartam lenni. Követtük a többi vendéget, akik lassan, vidáman csevegve sétáltak fel a lépcsőn, hogy a szélesre tárt, gazdagon díszített ajtón át az előcsarnokba érjenek. Elia belém karolt, én pedig annyira ideges voltam, hogy eszembe sem jutott tiltakozni.

A szívem hevesen dobogott, egyre szaporábban vettem a levegőt. Szinte már kétségbeesetten kerestem a rengeteg ismeretlen arc között Haydent. Anthonyt találtam meg hamarabb; egy kisebb tömeget szórakoztatott éppen, és felháborítóan jól érezte magát. Hiszen miért is kellene aggódnia? Ő nyert. Ahogy észrevett minket, gyors elnézéskérések közepette hátrahagyta a társaságot, és elindult felénk. Elkínzottan felnyögtem. Lysander is egyre feszültebbé vált.

– Elia, Lysander! – Anthony arcán megjelent a szokásos széles vigyora. – Nagyon örülök, hogy eljöttetek.

– Merre van Hayden? – vágtam közbe türelmetlenül. Ha már a köszöntésből kimaradtam, nem kell udvariaskodnom.

– Hayden még készülődik – felelte Anthony rám sem nézve. – Nemsokára velünk lesz, és akkor már gyönyörködhetsz benne. Csatlakoztok hozzánk? Épp a legutóbbi gyűlés eseményeit beszéljük át.

– Persze – bólintott Elia, és végre elengedett. – Rhydian, te is jössz, ugye?

– Inkább nem – legyintettem. – Ti menjetek csak, én… várakozom inkább itt.

Lysander és Elia követték Anthonyt a tanácstagokból és más minden bizonnyal gazdag és nagyhatalmú vámpírokból álló csoporthoz. Szívem szerint Hayden keresésére indultam volna, de egy ekkora kastélyban azonnal eltévednék, és talán elszalasztanám a lehetőséget, hogy találkozzak vele. Az idegesség helyét aggodalom vette át. Hayden szeretett hosszasan készülődni, milliószor is megnézte magát a tükörben, de soha sehonnan sem késett el. Valami baja esett? Anthony bántotta? Egyre inkább nehezemre esett lélegezni, inkább a zsebembe csúsztattam a kezem, hogy ne látszódjon a remegése.

Valaki lassan, végtelenül gyengéden végigsimított a hátamon. Megfordultam, és egyenesen Hayden Miller szemébe néztem. Minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne viszonozzam az érintést, hanem a lehető legnyugodtabban álljak egyhelyben.

– Csodásan nézel ki – nyögtem ki nagy nehezen, amint visszatért a hangom.

– Köszönöm – felelte halvány mosollyal. – Reméltem, hogy itt leszel.

– Tényleg?

– Még van egy kis időnk – súgta Hayden, miközben gyorsan leellenőrizte, hogy Anthony figyel-e. – Gyere, megmutatom neked a kastélyt.

Az egyik legtávolabbi lépcsősorhoz vezetett, intett, hogy menjek előre, majd kis idővel később követett. Egy hosszú folyosón álltam, a félhomályban több ajtó körvonalát is kivettem. A lépteim zaját tompította a vastag szőnyeg, Hayden pedig teljesen hangtalanul haladt mellettem. Amint elég távol értünk a vendégseregtől, és nem zavartak többé a kíváncsi tekintetek, megálltunk. Hayden a karjaiba zárt, én pedig teljes erőmből kapaszkodtam belé. A fejét a vállamra hajtotta, ujjai görcsösen markolták a zakómat.

– Bíztam benne, hogy még egyszer, utoljára láthatlak, kedvesem.

– Nem kell, hogy ez legyen az utolsó. Segíthetünk neked.

– Ahhoz már túl késő. – Hayden hátrébb húzódott, a két tenyere közé vette az arcomat. – Ne próbálkozzatok semmivel, rendben? Anthony már így is épp elég dühös.

– Mi történt? Ugye nem… – Egy megérzés alapján finoman lentebb húztam Hayden ingét, hogy belessek a ruhája alá. Csak azon a kis bőrfelületen, amit felfedtem, több sebhelyet és sötét foltot is észrevettem. – Tudom, hogy önként vállaltad ezt, de nem várhatod el tőlem, hogy tétlenül végignézzem, ahogy ez a szörnyeteg tönkretesz!

– Ebbe most nincs beleszólásod, Rhydian. Ha vége ennek az egész felhajtásnak, Anthony is lehiggad majd.

– Engedd, hogy segítsek! – fogtam könyörgőre. – Kérlek, Hayden! Szeretlek…

A legközelebbi falhoz lökött, és megcsókolt. Lehunytam a szemem, és átadtam magam az érzésnek. Hayden minden mozdulata lassú és gyengéd volt,  mintha újra felfedezné és az emlékezetébe vésné vonásaimat, hogy aztán elengedhessen. Elbúcsúzott tőlem.

– Ígérj meg nekem valamit, kedvesem – suttogta. A homlokát az enyémnek támasztotta. – Ne tégy semmi meggondolatlanságot az esküvőmön! Csak várd ki szépen a végét, utána pedig menj haza Lysanderrel, és többé ne gyertek vissza. Ne próbálj megkeresni vagy üzenni. Kezdj új életet valahol… valakivel, távol innen, biztonságban. Megteszed ezt nekem?

– Nem fog menni.

– Dehogynem.

– Veled mi lesz?

– Miattam ne aggódj. Eddig is túléltem mellette.

– Ez a nagy célod? – sziszegtem. – Túlélni? Igen, Anthony mindenféle címet neked ajándékoz, te vagy itt a vámpírkirály, az új tanácstag meg minden más, amit csak el lehet képzelni… de nem ez az egyetlen út! Lehetsz…

– Egy senki veled? – fejezte be helyettem Hayden.

– Például.

– Ne légy nevetséges. Ezt a háborút elveszítettük, kedvesem, de emiatt még nem kell meghalnunk. – Homlokon csókolt. – Most már vissza kell mennem. Pár perc múlva gyere te is, jó?

Bólintottam. Csendesen figyeltem, ahogy Hayden lesétált a lépcsőn, és ezzel lezárt mindent. Hátrahagyott engem.

*

Az éjszaka nagy része teljesen egybeolvadt. A szertartás után órákig nem láttam Haydent és Anthonyt, más pedig rohadtul nem érdekelt. Elia meghívott legalább hat italra, telepakolt nekem egy tányért mindenféle étellel, amiről feltételezte, hogy szeretem, mert Lysandertől úgy hallotta, már másfél napja semmit sem ettem. Számtalanszor megkérdezte, hogy lenne-e kedvem táncolni, sétálni a kertben vagy bárhová félrevonulni kettesben. Értékeltem az igyekezetét, de szinte már fojtogatott az állandó jelenlétével.

– Lysandert igazán megkedvelték a tanácstagok – jegyezte meg Elia, aki körülbelül ötpercnyi nyugalom után újra megjelent mellettem. – Figyelemmel kísérjük majd a pályafutását.

– Minden bizonnyal nagyon örül neki – morogtam. Lysander gyűlölte azt a hatalmas figyelmet, amiben Beauchene ügye óta részesült. Egyfolytában a gyilkosság estéjéről kérdezgették, nyomást gyakoroltak rá, hogy átvegye az irányítást a német vámpírkirálytól, és még csak véletlenül sem hagytak neki időt a gyógyulásra. – Remélem, a Tanács csak távolról, diszkréten tervezi figyelni őt.

– Természetesen – vágta rá Elia. – Csupán vigyázunk rá, hogy az olyan értékes személyek, mint te és Lysander ne vesszenek el a mai világ káoszában.

– És Anthonyval mi lesz? – puhatolóztam. – Újra elfoglalja a helyét a Tanácsban?

– Felajánlottuk neki. Egyelőre még nem válaszolt. Minden bizonnyal lefoglalta az esküvő megszervezése. Elképesztő, milyen gyorsan összehozta.

– Elképesztő – visszhangoztam keserűen.

Anthony a lehető leghamarabb magához láncolta Haydent. Alig egy hónap telt el Beauchene szökése óta, sokunk még próbálta túltenni magát a történteken. Neki persze nem akadt ilyen problémája.

Elia a vállamra tette a kezét, és kényelmetlenül közel hajolt.

– Mondd csak, Rhydian, mik a terveid a jövőre nézve? Gondolom, nem szeretnél örökké a bátyáddal maradni.

– Lysanderrel jó együtt élni – mondtam, és enyhén hátradőltem, hogy legyen egy kis távolság az arcunk között. – Egyébként is szüksége van most rám.

– Persze – bólogatott, és újra felém közeledett. – Amennyiben viszont változatosságra vágynál…

– Elia, minden rendben? – csendült mellettem Hayden hangja. – Csak nem fáj a hátad, hogy ennyire hajlongasz? Hozzak esetleg egy széket?

Elia felegyenesedett, én pedig megkönnyebbülten felsóhajtottam. Hayden rám mosolygott, amit képtelen voltam viszonozni. Lényegesen kevésbé tűnt józannak, mint mikor legutóbb beszéltünk. Teljes mértékben megértettem; ezt az éjszakát máshogy képtelenség kibírni. Legszívesebben átöleltem volna, de tiszteletben kellett tartanom a kérését. Nem rendezhettem jelenetet az esküvőjén.

– Talán mégiscsak szeretnék táncolni – motyogtam Eliának, aki azonnal megragadta a kezemet, és egyre messzebb vont Haydentől.  

Többször is hátralestem, Lysandert kerestem a vámpírok sokaságában, hogy jelezhessem neki, ennyi bőven elég volt. Ha ő is készen áll rá, mehetünk haza. Sehol sem láttam a bátyámat. Valószínűleg még mindig a tanácstagokkal társalgott valahol, és igyekezett minél többet megtudni a nyomozásról.

– Idővel enyhül majd – mondta Elia, mire értetlenül pislogtam rá. – Tagadhatatlanul nehéz elveszíteni valakit, aki fontos számodra.

– Hayden nem halt meg, csak hozzáment Anthonyhoz. – A hangom lényegesen ingerültebb volt, mint amilyennek szántam.

– Kétlem, hogy Anthonyt boldoggá tenné, ha találkozgatnátok – mutatott rá Elia.

– Érdekelnie kellene, hogy mi teszi őt boldoggá?

– Nem, ellenben azt hittem, Hayden biztonsága fontos neked.

– Úgy véled, Anthony ártana neki? – kérdeztem döbbenetet színlelve.

– Nem ismerem őt túl jól – visszakozott Elia –, de azt hallottam, az utóbbi száz-százhúsz évben még agresszívabbá vált, mint amilyen eddig volt.

– Ha még Haydenre is ekkora veszélyt jelent, ideális lenne megállítani, nincs igazam?

– Ez nem ilyen egyszerű, Rhydian.

– Miért? Te vagy a legidősebb vámpír, akit ismerek. Ha jól sejtem, a legerősebb is…

– És azt szeretnéd, ha megküzdenék Anthonyval? – vonta fel a szemöldökét Elia. – Kockáztassam az életemet és a hírnevemet azért, mert neked valaki nem tetszik? Kedvellek, Rhydian, de túl sokat kérsz.

– Szóval egyszerűen csak megvárjuk, míg vérfürdőt rendez, és utána cselekszünk?

– Ő nem Gable Beauchene…

– Látod, ebben igazad van. Gable Beauchene feleannyira sem veszélyes, mint Anthony.

– Muszáj ezt itt és most megbeszélnünk, Rhydian?

– Nem – vágtam rá haragosan, és elhátráltam tőle. – Kimegyek levegőzni. Ha összefutnál Lysanderrel, küldd el felém.

Valóságos kínszenvedés volt eljutni az ajtóig. Kerülgettem a telepakolt asztalokat, a beszélgető csoportokat, és ha hozzám szóltak, úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna. Beleütköztem néhány vámpírba, az egyikük igencsak hangosan elküldött a fenébe.

Ahogy kiértem a kertbe és belélegeztem a hideg, enyhén füstös levegőt, kezdtem lehiggadni. A falnak dőltem, lehunytam a szemem, próbáltam csakis saját magamra koncentrálni. Udvariatlanság lenne felrobbantani valamit.

Összerezzentem, amikor valaki a vállamnak dőlt. Nem is hallottam az érkezését. Oldalra pillantva rögtön megértettem, miért; Hayden volt az.

– Még elfuthatunk – súgtam, kiérdemelve egy fáradt sóhajt.

– Megpróbáltam – motyogta a vállamba. – Jó terv volt, csak Anthony túl hamar észrevette.

– Mit csináltál?

– Meggyőztem egy boszorkányt, hogy segítsen megszökni. Anthony megölte. – Olyan közönyösen beszélt, mintha egy idegenről lenne szó. – Velem is végezni akart, de már megérkeztek az első vendégek. Nélkülem pedig elég nehéz lenne lebonyolítani az esküvőt.

– Mi lesz, ha kettesben maradtok?

– Semmi. Anthony visszatért a… nyugodtabbik énjéhez.

– Csodás! – mordultam rá. – Most már nem is aggódom.

– Ne veszekedj velem – kérte Hayden.

– Akkor ne mondj faszságokat! – tanácsoltam. Megszorítottam a kezét. – Sajnálom. Nehezen viselem ezt a felhajtást.

– Észrevettem. Hallottam a vitátokat Eliával. Rá akartad venni, hogy megölje Anthonyt? – Felnevetett, majd elmélyítette a hangját és a beszédstílusomat utánozva folytatta. – Te vagy a legidősebb vámpír, aki ismerek. – Belelihegett a fülembe. – Ha jól sejtem, a legerősebb is.

– Én nem ilyen voltam! – tiltakoztam.

– Pontosan ilyen voltál.

– Mennyire vagy beállva? – löktem oldalba.

Komolyan elgondolkodott a kérdésen.

– Eléggé – felelte végül.

Átkaroltam Haydent, aki csendesen, mozdulatlanul hagyta. Egyszerre vártam, hogy véget érjen ez az éjszaka és gyűlöltem is a gondolatát. Lassú mozdulatokkal simogattam a karját, arcomat a hajába temettem.

Túlságosan későn figyeltünk fel a közeledő léptek zajára. Hayden ellökte magát tőlem, de ezzel már nem sokat javított a helyzeten. Anthony a nyakamnál fogva dobott arrébb. Elterültem a hóban, a fejem valami keménynek és élesnek ütközött. Talán valami sziklaszerűség sikerült eltalálnom.

– Neked meg mi bajod? – csattant fel Hayden, mire kis híján ő is kapott egy pofont.

– Talán idekinn van a helyed a démonoddal? – dörrent rá Anthony. – Neked itt kötelességeid vannak, Hayden! Véget ért az az időszak, amikor azt csináltál, amihez épp kedved támadt. Indulj befelé!

Hayden bólintott, de egyetlen lépést sem tett. Engem figyelt, ahogy nehézkesen felkeltem a földről, és óvatosan megérintettem a sajgó halántékomat. Az ujjaimat vörösre festette a vérem.

– Rhydian…

– Jól vagyok – motyogtam.

– Hallottad – mondta Anthony élesen. – Semmi baja. Most pedig indulj!

– Te nem jössz velem? – kérdezte Hayden gyanakodva.

– Nemsokára követlek, angyalom. – Amikor újdonsült férje még mindig hezitált, Anthony ingerülten felsóhajtott. – Ne nézz már így! Megígértem, hogy életben hagyom a fiút. Bár azt meg kell említenem, hogy te egyáltalán nem érdemled meg a jóindulatomat, szóval a helyedben én nagyon igyekeznék a kedvemre tenni.

Hayden ezután szó nélkül megfordult, hogy visszatérjen a kastélyba, Anthony lángvörös tekintete pedig rátalált az enyémre.

– Csupán annyit ígértem neki, hogy életben maradsz, arról nem volt szó, hogy néhány felesleges végtagodtól ne szabadíthassalak meg. – Elvigyorodott. – Ha még egyszer hozzáérsz Haydenhez, könnyen lehet, hogy véletlenül leszakad az egyik karod. Vagy a kedves férjemé. Megengedem majd, hogy válasszatok.

Azzal ő is otthagyott. Kinn maradtam a kertben egészen addig, míg Lysander rám nem talált. Kérdezgette, hogy mi történt velem és hogyan tudna segíteni, de képtelen voltam válaszolni.

*

Az esküvő után még hetekig Párizsban maradtunk. Lysander, Casimiro és Elia barátsága csak tovább erősödött a közös program után, így hajlandóak voltak beavatni a bátyámat néhány ügybe, amelyekkel épp a Tanács foglalkozik. Beauchene-t valahol a határ közelében látták egy félvér fiúval, Hayden emberei pedig szinte azonnal lecsaptak rá. Tizennyolc vámpír halt meg a küzdelemben, de végül sikerült elfogni a szökevény tanácstagot. Beauchene túlságosan veszélyes fogolynak bizonyult, számtalan majdhogynem sikeres menekülési kísérlete volt, így azelőtt végeztek vele, hogy visszahozták volna Párizsba.

Hayden mint vámpírkirály nagy népszerűségnek örvendett. Sokkal inkább megbecsülték itt a munkáját, mint annak idején Amerikában. Beauchene kivégzése után pedig egyenesen istenítették. Örültem a sikereinek, ám a tudat, hogy mi folyik közben a háttérben, szüntelenül nyugtalanított. Gyakran néztem a beszédeit, interjúit, és még ha másoknak nem is, nekem mindig feltűnt, mikor gondok akadtak Anthonyval.

Rémesen hiányzott. A kastély alig negyven percnyire volt tőlünk autóval, és még csak el sem mehettem meglátogatni. Elia igyekezett elterelni a figyelmemet, amennyire csak lehetséges, megmutatta a várost, minden este elvitt vacsorázni és megismerkedtem néhány barátjával. Hálás voltam a segítőkészségéért, de néha egyszerűen csak egy kis magányt preferáltam volna.

Amikor Lysander bejelentette, hogy hazamegyünk, megkönnyebbülten fogadtam a hírt, ám épp csak elkezdtem összepakolni a holmimat, amikor a bátyám szólt, hogy ne siessek annyira, ugyanis hosszú évek után először Alexander autójának valami problémája akadt.

Lysander a garázsban állt a tizennégyes modell előtt, és tanácstalanul meredt a motortérre.

– Gyere ide, Rhydian, és légy szíves mondd el, te mi a faszt látsz itt.

Engedelmesen közelebb léptem.

– Ez elég… bonyolult szerkezetnek tűnik – jegyeztem meg, teljesen átérezve a zavarát. – Alexander nem hagyott hozzá valami használati utasítást vagy ilyesmit?

– Persze, hogy nem! – hördült fel Lysander. – Ugyan miért is lett volna ilyen racionális gondolata? Mindig annyit mondott, hogy „ó, ne aggódj, ha bármi gond lenne, majd én megjavítom”. Hát most javítsd meg, Alexander!

– Gero talán ért hozzá – vetettem fel. – Fel kellene hívnod.

– Jó ötlet – kapta elő a telefonját Lysander.

– Ennyit a mai utazásról – legyintettem. – Szükséged van a hozzá nem értésemre vagy leléphetek?

– Menj csak.

Abban a pillanatban csörögni kezdett a telefonom.

– Engem hívsz segítségért? – piszkáltam Lysandert.

Nem ismertem fel a kijelzőn látható telefonszámot.

– Rhydian Deakin – emeltem a fülemhez a mobilt. Semmi válasz. – Halló?

– Reméltem, hogy nem változtattad meg a számodat – hallottam a fájóan ismerős, lágy hangot.

– Hayden – leheltem.

– Megszegtem a saját szabályomat. Elég hamar eljött ez a pillanat. – Olyan kimerültnek és megviseltnek hangzott, hogy a boldogságom helyét hamar átvette a félelem.

– Hayden, mi történt? – tudakoltam. Lysander kérdő pillantást vetett rám, és abbahagyta a beszélgetést Geróval.

– Csak hallani szerettem volna a hangodat. – Köhögött, ám ez nem nyomta el az egyre erősödő dörömbölés zaját.

– Mi történik? Bajban vagy? – Elmutogattam a bátyámnak, hogy kérje el Elia egyik autóját, ő pedig már rohant is fel a lépcsőn.

– Fogalmazhatunk úgy is. Nem akartalak megijeszteni.

– A kastélyban vagy, ugye? Anthony veled van?

– Nem ez a lényeg. Maradj ott, ahol vagy, rendben?

A dörömbölés alábbhagyott, átvette a helyét egy fülsértő, robbanásszerű hang, majd megszakadt a vonal. A csendet csak a saját nehézkes zihálásom törte meg. Lysander visszaért a garázsba Eliával a nyomában, beszálltunk az egyik autóba, és indultunk is a kastélyhoz.

– Érzel valamit? – kérdeztem a bátyámat, aki megrázta a fejét.

– Semmit. A mi kötelékünk… nem valami erős.

– Hayden rendben lesz – biztosított Elia, amivel csak sikerült még inkább felidegesítenie.

– Honnan tudod? Anthony korábban is megtiltotta már neki, hogy megvédje magát. Olyankor mit tehet?

– Megértem, hogy nem kedveled Anthonyt, de ez akkor is…

– Ez nem a szimpátiáról szól, hanem arról, hogy az a pszichopata habozás nélkül megölné Haydent! Miért tesz mindenki úgy, mintha ez annyira hihetetlen új információ lenne? Hol voltatok az elmúlt években?

– Rhydian – szólt rám Lysander. – Mi melletted állunk.

– Ne haragudj – mondtam végül csendesebben, és inkább kifelé bámultam az autó ablakán.

– Most leellenőrizzük, hogy mi folyik ott – felelte Elia. – Amennyiben Haydennek bármiféle bántódása esett, én magam gondoskodom arról, hogy Anthony többé a közelébe se mehessen.

Bólintottam. A távolban magasodó kastély látványától a rosszullét környékezett. Magamban imádkoztam, hogy ne késsünk el.

*

Az ajtó lassan kitárult előttünk. Berohantam az előcsarnokba, Lysander és Elia pedig követett. A bátyám összerezzent, és a felfelé vezető lépcsősorra mutatott.

– Ti is halljátok? – suttogta.

El sem lehetett volna téveszteni. Ugyanaz a dörömbölés, ám most még üvegcsörömpölés és még több ordítozás társult. A hang irányába indultunk, felfelé a hosszú, széles lépcsőn, végig a folyosó félhomályában, majd az utolsó előtti helyiség nyitott ajtajához értünk, ahonnan kiszűrődtek a hangok.

– Csak képzeled az egészet, Anthony! – szólalt meg odabenn Hayden, én pedig megkönnyebbülten felsóhajtottam. Életben van, még segíthetünk.

– Igazán? – dühöngött az idősebbik Miller. – Akkor vajon ki hallgatózik odakinn a folyosón?

Felszisszentem. Egy másodperccel később Anthony már ott állt előttünk, és magával húzta Haydent is, aki alig állt a lábán. Az arcát vér borította, csak az egyik szemét bírta kinyitni, a bal karja eltört, ahogy a kezén minden ujja is. Anthony a férje torkát szorította, és egy hatalmas karót tartott a mellkasához. Írisze lángvörösen izzott, nem láttam benne a felismerést vagy az intelligenciát, csak a mérhetetlen gyűlöletet és a pusztításvágyat.

Ilyen közelségben nem gyújthattam fel Anthonyt. A támadásom kezdetén még könnyedén leszúrhatja Haydent, vagy a tűzzel is kárt tehet benne. Odébb kell csalogatnunk tőle. Oldalra lestem Lysanderre, és szinte biztos voltam benne, hogy ő is hasonlóan gondolkodik. Eliának azonban teljesen más tervei lehettek, ugyanis óvatosan elindult Anthony felé.

– Elég legyen ebből! Ereszd el!

– Azt szeretnéd, ha meghalna? – búgta Anthony, és karó hegyét Hayden mellkasába szúrta. – Lépj hátra, Elia!

– Tedd, amit mond! – kérte Lysander. – Gyere vissza!

Elia azonban nem volt hajlandó együttműködni.

– Itt a vége, Anthony – közölte. – Ha most feladod, megegyezhetünk, és hajlandó leszek néhány szót szólni érted a Tanácsnak.

– Én hoztam létre a Tanácsot – nevetett fel Miller. – Ugyannyiból tart eltörölnöm is. Most pedig lépj hátra!

– Elia, kérlek! – sziszegtem. – Ne fenyegesd!

– Miért ne? Ellenem nincs esélye. Az ő érdeke is, hogy hallgasson rám.

Lysander pontosan olyan döbbentnek tűnt, mint amilyennek én éreztem magam. Elia teljesen megőrült? Éppen ebben a helyzetben nem kellene keménykedni Anthonyval. Mindent elront. Meg fogja öletni Haydent.

– Utolsó esély – mélyült el Anthony hangja. – Kapsz három másodpercet, hogy átgondold, mit választasz. Három…

– Elia! – kiáltott rá Lysander.

– Kettő…

– Hallgass ránk, ez így reménytelen! – könyörögtem.

– Egy.

Elia ingerülten felmordult, és tett két lépést hátra. Anthony elégedetten elvigyorodott. Már épp meg akartam köszönni Eliának, hogy felhagyott a provokálással, amikor észrevettem, hogy ez csak az álca volt. A férfi nekirontott Anthonynak, aki azonban sokkal gyorsabb volt nála. A karó Hayden mellkasába fúródott, Miller pedig nekivágta Eliát a falnak.

Hayden mozdulatlanul hevert a padlón. Odarohantam hozzá, remegő kézzel megérintettem az arcát. Semmi reakció. Lysander letérdelt mellénk, vonásait feszessé tette a fájdalom.

– Mit tegyünk? – nyögtem pánikba esve. – Ha… kivesszük a karót, az segít? Vagy ront a helyzeten?

– Rhydian, a szívébe ment. Már nem tehetünk semmit.

– De… megmenthetjük valahogy! Lennie kell megoldásnak! – Az ölembe húztam Haydent, megtámasztottam a fejét. – Tennünk kell valamit!

Hayden nem halhat meg itt. Nem halhat meg így, megfosztva minden lehetőségétől, a szabadságától. Meg kellett volna szöknünk, vissza sem néznünk, elmennünk messzire innen, hogy új életet kezdhessünk és mindketten meggyógyuljunk. Ehelyett itt ragadtunk, és képtelen voltam megmenti őt. Könnyek homályosították el a látásomat. Még erősebben szorítottam magamhoz Haydent.

Amikor már épp azt hittem, a fájdalom elviselhetetlenné fokozódik, megszűnt, mintha elvágták volna. A világ sötétségbe borult.

– Rhydian – szólongatott Lysander. – El kell tűnnünk innen.

– Csak neked – feleltem. Alig voltam tudatában annak, hogy egyáltalán megszólaltam, rá sem ismertem a hangomra. – Menj ki a kastélyból!

– Nem hagylak itt! – makacskodott, azonban ahogy a szemébe néztem, rémülten meghátrált.

– Akkor te is meghalsz.

– Rhydian – suttogta hitetlenkedve, és lassan hátrált tovább.

– Indulj! – parancsoltam rá, ő pedig szerencséjére engedelmeskedett.

Óvatosan elengedtem Haydent, visszafektettem a padlóra, és utoljára végignéztem rajta, memorizálva minden gyönyörű vonását, ahogyan ő is tette annak idején az esküvőn. Ez a végső búcsúnk.

Megérintettem a falat mellettem, amely azonnal darabokra robbant. Felcsaptak a lángok, gyorsan terjedtek és mindent elpusztítottak, ami az útjukba került. A démoni tűz elől nincs menekvés, és csak akkor lehet megfékezni, ha én úgy döntök.

Elia egyértelműen vesztésre állt Anthonyval szemben, a teljességgel irreális fölényessége már végleg eltűnt. Szétválasztottam őket. A lángok a mennyezetig emelkedtek közöttük, és mindketten botladozva hátráltak el tőle. Elia került az én oldalamra. Összevert arcán hálás mosolynak szánt fintor jelent meg.

– Rhydian! – Áhítattal ejtette a nevemet. – Sietnünk kell! Hamarosan átjut a tűzön.

– Hová sietünk?

A lángok körülvették Eliát, egyre kevesebb helyet hagyva neki. Zavarodottan, kétségbeesetten bámult rám.

– Mit művelsz?

– Átölellek. Erre vágytál, nem igaz? – Kigyulladt a ruhája. Felordított. – Ne aggódj, majd enyhülni fog.

Lesétáltam a lépcsőn, a lángok pedig utánam nyújtóztak, darabokra szedték ezt a börtönt. Az ablakok berobbantak, az üvegszilánkok pedig mintha megálltak volna egy pillanatra a levegőben, mielőtt leestek. A festmények sorra zuhantak le a falakról, a bútorok felemelkedtek, majd darabokban hullottak vissza, az ajtók kiszakadtak a helyükről. A kastély kezdett összeomlani. Kiléptem a hűvös éjszakába.

A tűz szinte nappali fényt varázsolt az utcára. Oldalra pillantottam; Hayden mellettem állt, a szokásos lágy mosolyával figyelte a pusztítást. Szívfájdítóan gyönyörű volt.

– Fejezd be, amit elkezdtél, kedvesem.

A kastély teteje felrobbant, hatalmas tűzoszlop csapott fel belőle az ég felé.

– Szeretlek – mondtam, és nyúltam, hogy megfogjam a kezét, de csak a levegőt markoltam.

Hayden már nem volt velem.

Elfáradtam. Térdre rogytam, alig éreztem a hideget, ahogy a hó átáztatta a nadrágomat. Újra nehezemre esett lélegezni, szédültem, reszkettem, szinte vakon tapogatóztam valami támasz után. Rátaláltam erre a támaszra; Lysander átkarolta a vállamat és magához vont, ahogy rázkódtam a zokogástól.

*

Hayden halála és a párizsi kastély leégése négy évvel később is beszédtéma volt a vámpírok körében. Senki sem tudta pontosan, mi történt azon az éjjelen, a rengeteg találgatás pedig számos érdekes történetet szült. Sokan engem gyanúsítottak mindkét Miller meggyilkolásával, Lysander pedig rengeteg fáradozott teljesen feleslegesen a védelmezésemmel. A legkevésbé sem érdekelt, ki mit gondolt rólam, bizonyíték pedig nem maradt.

Anthony jó eséllyel túlélte a kastély lerombolását. Többen is állították már, hogy látták őt valamelyik nagyvárosban, sőt páran összefutottak egy vámpírral, aki megszólalásig hasonlított Haydenre, így hónapokig terjedt a hír, hogy a Millerek csak megjátszották a halálukat, és szegény, ártatlan Rhydian Deakin nem érdemelte meg sok támadást. Elia eltűnéséről alig hallottam valamit. Hiába volt tanácstag, villámgyorsan feledésbe merült.

Lysanderrel maradtam Berlinben, segítettem neki, amiben csak tudtam, követhettem, ahogy egyre erősebbé válik, és újra rátalál a szerelem Dante személyében. Örültem nekik és örültem Danielnek és Aloisnak, akiknek megadatott, hogy együtt öregedhettek meg. Én hiába igyekeztem, nem találtam többé a helyem. Az élet Hayden után elveszítette a varázsát.

Befejezem, amit elkezdtem. Nem hagyhatom cserben a barátaimat és bátyámat, ám annyi biztos, hogy ha rövid, halandó életem véget ér, nem küzdök a visszatérésért.

Hayden már nem vár rám itt, de ki tudja, talán valahol, valahogyan egy másik világban, egy másik életben újra mellettem lesz.